Küldetés "Öld meg az összes ellenséget"
Polkan ugrált a mezőkön, réteken, erdőkön és még a mocsarakban is.
Polkan egy hős volt, aki varázslatos páncélt viselt, és egy elátkozott karddal és mágikus zsebkendővel harcolt.
Hamarosan a vad ugrálástól a ló kifáradt és meghalt, de a valódi hősöket az ilyen apróságok nem állítják meg. Mielőtt fájó hátizsákjait a vállára vette, Polkan elindult a völgybe, és szinte egy másodpercen belül a barlang mellett találta magát.
A bejáratnál egy óriási sziklán ült egy viking, akinek tűnődő arccal egy sült szarvasmarhát fogyasztott. Lomtalan pillantást vetett a lovagra, majd folytatta az étkezést. A hős összeszedte magát, egyenesen felállt, odament a vikinghez, és szemben állt vele.
Így álltak egy negyed órát. Ez idő alatt a viking annyi sült húst evett, ami egy kis falu számára egy hétig elegendő lett volna a kényelmes élethez. A zsír a vörös szakállán csöpögött, a csontok ropogtak a sárga fogak között, a hihetetlenül ízletes szag szédülésbe ejtette a fejet, és a gyomra is morogni kezdett. Polkan meginogott.
- Mi a helyzet? - érdeklődött a viking, miközben egy olyan nagy darab szarvast tett a szájába, hogy Polkan azonnal megfulladna tőle.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte a hős fenségesen.
A viking a fogai között turkált, előhalászott egy darabot a combjából, majd visszatette.
- Nos, - válaszolta a viking.
- Mi zavar?
- Ellenségek, – tájékoztatta a viking.
A lovag kihúzta a varázslatos kardját, és megerősítésképpen meglengette, majd felkiáltott:
- Mondd meg, hol találom őket, és harcolni fogok velük!
- Ott, - bólintott a barlang irányába a viking. - Öld meg az összes ellenséget.
- Csak ennyi? Minden ellenséget megölni? - kérdezte Polkan kissé kétkedve.
- Nos, - biztosította a viking.
A lovag megnyújtózott, ivott az italokból, és elindult a barlangba. A barlang sötét, vizes volt, és ami a legfontosabb: üres. Harci kiáltást kiáltva, Polkan megvakarta a fejét, és visszatért a vikinghez. Valószínűleg nem értette meg jól a feladatot.
- Ott senki sincs, - mondta a hős, várva a magyarázatra.
- Rosszul kerestél, - mondta a viking, miközben aludni készült.
- Hmmm, - mondta Polkan, gondolkodva. A küldetés nyilvánvalóan nem egyszerű. Talán az ellenségeket egy titkos könyv segítségével kellene megidézni? Vagy a viking egyszerűen megőrült, és meg kell győzni őt arról, hogy senki sincs a barlangban? Vagy talán, meg kellene enni ezt a csábító sült húst?
- Ne nyúlj a szarvasomhoz, - morogta a viking. Polkan csalódottan sóhajtott.
A kis barlang alaposabb megvizsgálása a következőt mutatta: senki és semmi sincs benne. És nem is lehet. A barlang egyetlen lakója – a világító gombák – békésen nőttek egy magányos stalaktiton. Minden esetre a lovag levágta őket a kardjával, de a viking a legyőzött gombák hírére csak annyit kérdezett: "Te megőrültél?". Aztán elaludt, és felébreszteni nem volt lehetséges.
Polkan soha nem adta fel. Ha van küldetés – azt végrehajtható. Összeszedte a gondolatait, és kényelmesen elhelyezkedett a barlangban, és várni kezdett.
Hamarosan megérkezett az első Ellenség. Őt Félelemnek hívták, ijesztett, nem hagyott aludni, és verejtékben úszta a hátát. Félelem a sötét sarkokban rejtőzött, a legborzalmasabb és legundorítóbb formákat öltögetve. Polkan kétségbeesetten akarta a páncéljában elbújni, és lehúzni a sisakot, de ez a vereség elismerését jelentette. Egy hangos kiáltással a lovag felugrott, és a kardjával csapott a szörnyeteggé alakult árnyékra.
Az árnyék eltűnt, de máshol megjelent. Most már úgy nézett ki, mint egy soklábú sárkányfej.
Polkan belátta, hogy így nem fogja legyőzni Félelmet. Harcolva a képzeletével, csak segített Félelemnek, aki csak arra várt, hogy a hős elfáradjon. A kardját a hüvelyébe rejtve, a hős bátor lépéssel közelítette az árnyékhoz, és mélyen megnézte azt. A pánik felülemelkedett, a szíve hevesen dobogott, de a lovag tudta, mit kell tennie. A szörnyek szétoszlottak, és eltűntek, többé sehol nem jelentkeztek. Felsóhajtva a hős elhelyezkedett aludni. Félelem legyőzve.
Viszont az éjszaka közepén megérkezett Éhség.
Csak most realizálta Polkan, hogy több napja nem evett. A gyomra halkan morog, a bordái a hátához simultak, és csak ízletes és csábító ételekről tudott gondolkodni. A legfinomabb és legcsábítóbb közülük a sült szarvas volt. Szaftos, páratlan hús, amely úgy olvad a szájában. Egy ritka fűszerrel fűszerezve, és kövön sült...
Nem. Így nem lehet. Polkan körbetekintett a barlangban. A kövezetű padlón undorító kinézetű gombák hevertek. Felkapva egy maréknyit, a lovag a szájába tömte, és rágni kezdte. A gombák íze a bőr övéra hasonlított. De annyira éhes volt, hogy azonnal még többet akart...
Ha az ember éhesen sokat eszik, bélcsavarodást kaphat. Ráadásul a furcsa gombáktól kezdett füstölni a szeme. Összeszedve az akaratát, Polkan, alaposan megemésztve az utolsó adagját, felállt a földről. Így legyőzte a Kapzsiságot is.
Reggel megérkezett a Harag. Nem volt kedve aludni, a barlang idegessé tette, akár a nem szószátyár viking is odafönn, aki biztosan jól aludt a teli hasával. Polkan méltósággal győzte le a Haragot, azt tapasztalva, hogy undorodik önmagától. Őt, a nagy hősöt és lovagot, ilyen apróbb háztartási problémák kezdték zavarni! Semmi esetre sem.
Reggel Polkan kiszabadult a szabadba. A viking tüzet táplált.
- Megtaláltam az ellenségeket. Félelem, Éhség, Kapzsiság, Harag, Őrület, Klaustrofóbia – mindet legyőztem.
- Az ellenségek sokan vannak, - egyetértett a viking, és a barlang irányába bólintott: - mind ott vannak.
- Teljesítettem a küldetést?
- Nos, - erősítette meg a viking.
- Hmm... kapok valamilyen jutalmat?
- Jutalom? Talán, - mondta a vörös szakállú harcos, folytatva a tüzelést.
- Ej, furcsa vagy. Te itt mit csinálsz? - kérdezte Polkan, aki mellett kényelmesen helyezkedett el egy sziklán.
- Harcolok. Az Egyedülléttel.
- Segíthetek?
A viking megvakarta a kócos fejét. Mosolygott, nyújtott Polkanak egy darab sült húst, és azt mondta:
- Nos.
P.S. Csak nehogy azt gondoljátok, hogy a bejegyzés ezért a szánalomra méltó és primitív „Saját történet” versenyre készült.
Szerző - Pre\_historik