Azoknak, akik nem ismerik: «Baldur’s Gate»
«[Baldur’s Gate](/games?search=Baldur’s Gate) – ez a teljes és diadalmas igazolása minden reménynek és vágyaknak. Ez egy olyan játék, amelyet időben és térben fognak ünnepelni.»
«A játék világ navigátora», 1999. évi 1. szám
Jó napot kívánok, barátok! Sokan közületek, és én is, izgatottan vártuk a «[Baldur’s Gate](/games?search=Baldur’s Gate) – 3» megjelenését, és ez csodálatos! De sajnos valószínűleg nem tévedek, ha azt feltételezem, hogy kevesen játszották az epikus saga első részét, amely 1998-ban látott napvilágot. Ezért javaslom, hogy röviden ismerkedjünk meg a történet kezdetével, és felfedezzük, miért olyan csodálatos az első rész! Kezdjünk!
A «[Baldur’s Gate](/games?search=Baldur’s Gate)» főszereplője tudatára ébred, hogy Gorian, a szerzetes nevelt fia, a tudás erődében - Candlekeep-ben; egy könyvtár-klauzúrában, nem messze a Baldur Kapuitól.
De nyugodt élete gyorsan véget ér: apja útnak indulásra szólítja, anélkül, hogy beszélne az utazás céljáról. Az első éjszakán rajtaütés alá kerülnek, és a Hős rájön, hogy az őt megtámadók éppen őt keresik. Gorian önmagát áldozza fel, hogy megmentse fiát, és a Hősnek sikerül megszöknie.
Másnap reggel utoléri őt a kolostor barátnője - Imoen. (Valójában ő a hős testvére, de egyikük sem tudja.)
Így kezdődik a veszélyekkel teli világ felfedezése, amelyről a Hős, aki eddig a kolostor falain belül élt, szinte semmit sem tud. Az első találkozók során informálják a „vaskrízisről”…
Még a modern világban is jelentős szerepe van a vasnak, és abban az időben, abban a világban nem lehetett meglenni nélküle: páncélok, fegyverek, mezőgazdasági eszközök, szögek, patkók stb. Amikor kiderül, hogy a rendelkezésre álló tárgyak tönkremennek, és a kitermelt vasérc nem alkalmas olvasztásra, a világ káoszba kerül. Ráadásul kiderül, hogy a jó minőségű ércet hozó karavánokon banditák támadnak; az szomszédos állam, Amn, hamarosan háborút indít a Baldur Kapui ellen. Mintha ez nem lenne elég, a Hősre, bármerre is megy, számos zsoldos vadászik...
Fokozatosan kibogozva ezt a csomót, a Hős egy hatalmas, alaposan megtervezett összeesküvést fed fel, melynek élén a testvére, Sarevok áll: ha sikerrel jár, ő lenne a Baldur Kapui feje, miközben megöli az összes testvérét és nővérét.
Ez a történet fő vonala az első játékban; most pedig térjünk át a sajátosságaira. Kezdjük a karaktergenerálással, amely jelentősen eltér a modern játékoktól.
Minden hős jellemző már a létrehozásakor kiadásra kerül, nincs erő- vagy ügyességnövekedés a szintemeléssel: dobjuk a „kockákat”, nézzük az eredményt, és ha nem tetszik - ismételjük meg a szükséges számú alkalommal.
Egyébként a maximális jellemzőérték az emberek számára tizennyolc egység; az összes mutatónak legalább párosnak kell lennie. Természetesen az elfek és hobbitok kapnak egy plusz egységet az ügyességre, míg a törpék a testi erőre.
Bármely nem emberi faj lehetőséget kap többosztályos fejlődésre: az elf felváltva növeli a harcos és tolvaj osztályokat. De egy ilyen hős nem lesz túl jó: kissé az átlag felett harcos, kissé az átlag felett tolvaj. Emellett az osztályos képességek a szintjeinken fognak növekedni - tehát sokat kell várni!
A nem emberekkel ellentétben az emberek bármely osztályhoz hozzáférhetnek, csak az ember válhat paladinná! Igaz, többosztályos fejlesztés nem elérhető az emberek számára, de rendelkeznek a kettős osztályozással: miután a harmadik szintet elérik, a harcos elfelejtheti képességeit és tolvajjá válhat: természetesen csak akkor, ha a vezető tolvaj jellemzője - ügyessége - legalább tizenhét egység. (Igaz, van egy másik buktató is – a világnézet. A tolvaj nem lehet rendes-jó; a harcos, aki úgy dönt, hogy világosságot hoz a többieknek, elveszíti a lehetőséget, hogy kifossza őket.) Miért a harmadik szint után? A harmadik szinten a harcos bónuszt kap a fegyverhasználathoz, míg az első játék tolvaja nem kap ilyen bónuszt. Így kapunk egy tolvajt, aki képes nehéz páncélt viselni, sisakot felvenni, nagy pajzsot és hosszú kardot hordozni – és közben csapdákat keresni és zárakat feltörni.
A világnézet szerepet játszik a csapat összeszerelésében: a rendes-jó emberek nem szeretik a kaotikus-gonoszokat; előbb vagy utóbb verekedés tör ki a csapatban, amit nem lehet megállítani az egyik versengő haláláig. (Egyik játékom során előfordult, hogy a jó Khalid és Jaheira, miután csatlakoztak a csapathoz, azonnal harcba keveredtek egy gonosz párral – Xzarel és Montaron. Ebben az alkalomban a jóság győzött.)
A csapattársak világnézete mellett a csapat hírneve is szerepet játszik: csökkentik az üzletekben lévő árakat, néhány küldetés elérhetővé válik; ha a hírnév tizenkilenc egységre emelkedik, a gonosz társak elhagyhatják a csapatot, vagy megtagadhatják a csatlakozást.
A hős társai a játékban huszonöt fő, köztük négy „elválaszthatatlan pár”.
Ez a «[Baldur’s Gate](/games?search=Baldur’s Gate)» egy újabb jellemzője: egyes NPC-k kizárólag párban szeretnek járkálni - ha az egyiküket kirúgják a csapatból, a másik azonnal távozik, ami néha kényelmetlenségeket okoz. Például a hatalmas Minsknek van egy meglehetősen közepes barátnője, aki nem igazán szükséges a csapatban. Párt nagyon egyszerűen lehet szétválasztani: vigye el a nem kívántat a házba és rúgja ki, majd lépjen ki, és a saját társát a kirúgott nem tudja elvinni. Természetesen ezt követően már nem lehet belépni a házba.
A játék legfontosabb és talán legjobb jellemzője a nemlineáris mivoltába rejlik: miután elhagyta Candlekeep-et, a hősnek harminchét földi helyszín látogatása válik elérhetővé az ötvenkétből!
A csapat mozgása nem korlátozódik, mint a «[Divinity: Original Sin II](/games?search=Divinity: Original Sin II)»-ben, de könnyen belefuthatunk rajtaütésekbe, amikor a helyszínek között közlekedünk, vagy a következő zónák félelmetes lakóiba, akikkel kezdő hősökként nagyon nehéz megküzdeni.
Viszont lehetőség nyílik a csapat legjobb felszerelésének megszerzésére! Igen, az első játék tárgyai sugalmazás szerint véglegesen az adott helyszínekhez kapcsolódnak – szerintem ez nagyon klassz! – csak meg kell találni, megvenni, ellopni vagy kiszedni őket a holttestekből. (Bár ki tudja, ki kitől és mit fog elvenni: a legjobb fegyverek mindig a hatalmas ellenfelek felszerelésében vannak; a legjobb pedig természetesen Drizzt Do'Urden-nél van.)
Egyébként: az első rész fegyverei és páncéljai nem kötődnek a hős szintjéhez, a kezdő simán felveheti a legjobb kardot és a legjobb páncélt, akárcsak az első szintű varázsló nyugodtan elolvashat egy hetedik szintű varázskönyvet. Csak az a kérdés, hogy segít-e nekik ez?
Ha nem segít – vissza kell tölteni az utolsó mentést: a főhőst, ellentétben társaiéval, nem lehet feltámasztani. Valójában a jól felszerelt társak halála komoly problémává válik: nemcsak gyorsan kell eljutni a legközelebbi templomhoz, hanem el is kell hozniuk az elesettek összes felszerelését – különben az három játéknapon belül eltűnik – a hős páncélzatai pedig, sajnos, borzasztó kicsik.
Annál is inkább, hogy ez ne történhessen meg, folyamatosan ellenőrizni kell a csaták menetét, kezdetben mindegyik társnak megadva a viselkedési irányvonalakat: például megparancsolni a tolvajnak, hogy ha ellenséget lát, rejtőzzön el, és az első dolguk legyen a varázslók támadása, a varázslónknak pedig – maradjon távol az ellenséges harcosoktól. Azonban a játékban van egy nagyszerű segítő: a szünet! Már csak azt kell izgálni, és külön parancsokat adni. De persze a csata közben nem lehet menteni a játékot. És igen: az ellenségek nem nőnek a hős szintjével párhuzamosan! Klassz!
Az első rész újabb „trükkje” a leölt ellenfelek felszerelésére vonatkozik: ha egy ellenfél nehéz páncélban, pajzzsal és karddal áll ellen, akkor biztos lehet benne, hogy a legyőzése után megkapja a pajzsot, a kardot és a nehéz páncélt, valamint különféle kiegészítőket, például italokat, pénzt és varázslatokat. Egyszóval, amit az ellenfél birtokol, az a legyőzése után a tiéd lesz. Csodálatos!
Azonban így nem lehet meggazdagodni: minden következő azonos páncél vagy fegyver után a kereskedő egyre kevesebb árat ad – de az arany sosem fog elfogyni! Egyes tárgyakat néhány kereskedőtől ellophat, de a pénzüket így nem tudod feltölteni: a kereskedők „megérzik” az ellopott dolgokat, és határozottan megtagadják a megvásárlását.
Grafika? Nos, igen, nem háromdimenziós, de a maga idejében teljesen elfogadható. Soha nem tartottam a legfontosabbnak a játékban; a lényeg – az érdekes történet, a nemlineáris játék, az izgalmas küldetések, tartalmas párbeszédek és a játék kényelmes mechanikája. Higgyétek el, mindez megtalálható a «[Baldur’s Gate](/games?search=Baldur’s Gate)»-ben! Köszönöm a figyelmet!
Mindenkinek sok szerencsét kívánok!
P.S.
Aláírom minden szavamat!